A Joré Verjus Projekt

A természet és a tradíció találkozása – éretlen szőlőből préselt, zamatos lé egyenesen Tokajból

A Joré Verjus egy kifejezetten izgalmas projektnek bizonyult, amely a már megszokott komfortzónánkon kívülre léptetett, és végül Magyarország legjobb borvidékén találtuk magunkat. Ügyfelünk, aki már hosszú évek óta lelkes híve a fine dining kultúrának, megkeresett minket egy a hazai berkekben még nem annyira elterjedt ital palackozásának ötletével, ami nem más volt, mint a verjus. Ez lényegében az éretlen szőlő kipréselt leve, amelyet egyaránt használnak különböző italok, sőt ételek elkészítéséhez is. Az elképzelése azonnal felkeltette érdeklődésünket és szakértő csapatunk örömmel fogadta az újabb kihívást.

Az eredmény egy stílusos megjelenésű, természetes, rendkívül komplex ízvilágú zöld szőlőlé, amely készen áll arra, hogy meghódítsa a magyar, és akár a nemzetközi piacot. Büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehettünk ennek az egyedi projektnek, és alig várjuk, hogy lássuk, milyen sikereket ér el az ügyfelünk által megálmodott Joré Verjus.

Nyújtott Szolgáltatások

A Joré Verjus projekt során cégünk a következő szolgáltatásokat nyújtotta

  • Logó és arculattervezés
  • Csomagolástervezés
  • Alapanyag felkutatás és beszerzés
  • Címke tervezése, adatok összegyűjtése és ellenőrzése
  • Palackozás és csomagolás
  • Logisztika megszervezése

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Amennyiben további információra van szükséged, vagy bármi kérdésed merül fel, vedd fel velünk a kapcsolatot! Szakértői csapatunkat elérheted telefonon, vagy email-en keresztül is közvetlenül innen, az alábbi mezők kitöltésével.